Adó-Környezet Kft
+36-30/9679-019
info@adokornyezet.hu

TERVEZET EKAER NGM rendelet melléklete a kockázatos termékek meghatározásáról

TERVEZET
A nemzetgazdasági miniszter
…/2014. (….) NGM rendelete
a kockázatos termékek meghatározásáról
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (33) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
E rendelet alkalmazásában:
kockázatos termék: az 1. számú mellékletben meghatározott kockázatos élelmiszer és a 2. számú mellékletben meghatározott egyéb kockázatos termék, kivéve az „ex.” jelzéssel ellátott vámtarifaszámok alá tartozó termékek.
2. §
E rendelet alkalmazásában a vám-és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87 EGK tanácsi rendelet I. számú mellékletének (a Kombinált Nómenklatúrának) a bejelentéskor hatályos besorolási rendjét kell irányadónak tekinteni.
3. §
Ez a rendelet 2015. január 1-jén lép hatályba.
TERVEZET
1. melléklet a …/2014. (…. ….) NGM rendelethez
Vámtari-
faszám
Megnevezés
0201
Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve
0202
Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva
0203
Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva
0204
Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva
0205
Ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér húsa frissen, hűtve vagy fagyasztva
0206
Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva
0207
A 0105|vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva
0208
Más hús és élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva
0209
Sovány húsréteget nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna) és baromfizsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve
0210
Hús és élelmezési célra alkalmas vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből
0401
Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül
0402
Tej és tejszín sűrítve vagy cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával
0407
Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve
0409
Természetes méz
0601
Hagyma, gumó, gumós gyökér, hagymagumó, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban) vagy virágzásban; cikórianövény és -gyökér, a 1212|vtsz. alá tartozó gyökér kivételével
0602
Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány és oltvány; gombacsíra
0701
Burgonya frissen vagy hűtve
0702
Paradicsom frissen vagy hűtve
0703
Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve
0704
Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve
0705
Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve
0706
Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér, frissen vagy hűtve
0707
Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve
0708
Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve
0709
Más zöldség frissen vagy hűtve
0710
Zöldség (nyersen, vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva
0711
Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl. kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósítóoldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban
TERVEZET
0712
Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve
0713
Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva vagy felesen is
0714
Manióka, nyílgyökér, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya és magas keményítő- vagy inulintartalmú hasonló gyökér és gumó frissen, hűtve, fagyasztva vagy szárítva, egészben, szeletelve vagy labdacs (pellet) formában tömörítve is; szágóbél
0803
Banán, beleértve a plantain fajtát is, frissen vagy szárítva
0804
Datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó és mangosztán frissen vagy szárítva
0805
Citrusfélék frissen vagy szárítva
0806
Szőlő frissen vagy szárítva
0807
Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen
0808
Alma, körte és birs frissen
0809
Kajszibarack, cseresznye, meggy, őszibarack (beleértve a nektarint is), szilva és kökény frissen
0810
Más gyümölcs frissen
0811
Gyümölcs és diófélék nyersen vagy gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is
0901
Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és -burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé
1006
Rizs
1007
Cirokmag
1008
Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle
1101
Búzaliszt vagy kétszeres liszt
1102
Gabonaliszt, a búza- vagy a kétszeres liszt kivételével
1507
Szójababolaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1508
Földimogyoró-olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1509
Olívaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1510
Kizárólag olívabogyóból nyert más olaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva, beleértve a 1509|vtsz. alá tartozó olajokkal vagy ezek frakcióival készült keverékeket is
1511
Pálmaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1512
Napraforgómag-, pórsáfránymag- vagy gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1513
Kókuszdió (kopra)-, pálmamagbél- vagy babassuolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1514
Olajrepce-, repce- vagy mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1515
Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva
1516
Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően észterezve, újraészterezve vagy elaidinizálva, finomítva is, de tovább nem elkészítve
TERVEZET
1517
Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516|vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj vagy ezek frakciói kivételével
1518
Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói főzve, oxidálva, víztelenítve, szulfurálva, fújva, hővel polimerizálva vákuumban vagy közömbös gázban, vagy vegyileg másképp átalakítva, a 1516|vtsz. alá tartozók kivételével; ebbe az árucsoportba tartozó, máshol nem említett állati vagy növényi zsír vagy olaj vagy különböző zsírok vagy olajok frakcióinak étkezésre alkalmatlan keveréke vagy készítménye
1601
Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből; ezeken a termékeken alapuló élelmiszerek
1602
Más elkészített vagy konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér
1701
Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban
1702
Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is, szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő- vagy színezőanyagok nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor
TERVEZET
2. melléklet a …/2014. (…. ….) NGM rendelethez
Vámtari-
faszám
Megnevezés
2309
Állatok etetésére szolgáló készítmény
2505
Mindenfajta természetes homok, színezve is, a 26. árucsoportba tartozó fémtartalmú homok kivételével
2517
Kavics, sóder, tört vagy zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz vagy, út- vagy vasútkövezéshez használnak vagy más ballaszt, gömbölyű kavics és kvarckavics, mindezek hőkezelve is; makadámsalak, kohósalak vagy hasonló ipari hulladék a vtsz. első részében említett anyagokkal keverve is; kátrányozott makadám; a 2515|vagy a 2516|vtsz. alá tartozó kőfajták szemcséje, szilánkja és pora, mindezek hőkezelve is
2706
Kátrány kőszénből, barnaszénből vagy tőzegből desztillálva és más ásványi kátrány, víztelenítve is, vagy részlegesen desztillálva, beleértve a rekonstruált kátrányt is
2707
ex. 2707 10
ex. 2707 20
ex. 2707 30
ex. 2707 50
Kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert olaj és más termék; hasonló termékek, amelyekben az aromás alkotórészek tömege meghaladja a nem aromás alkotórészek tömegét
2712
Vazelin; paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is
2715
Természetes aszfaltot, természetes bitument, ásványolaj-bitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék (pl. bitumenes masztix, lepárlási maradvány)
2902
ex. 2902 20
ex. 2902 30
ex. 2902 41
ex. 2902 42
ex. 2902 43
ex. 2902 44
Ciklikus szénhidrogének
3102
Ásványi vagy vegyi nitrogén trágyázószer
3103
Ásványi vagy vegyi foszfát trágyázószer
3104
Ásványi vagy vegyi káli trágyázószer
3105
A nitrogén, foszfor és kálium közül két vagy három trágyázó elemet tartalmazó
TERVEZET
ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, vagy legfeljebb 10|kg bruttó tömegű csomagolásban
3403
Kenőanyagok (beleértve a kenőanyagokon alapuló vágóolaj-, a csavar vagy csavaranya meglazítására szolgáló-, rozsdagátló- vagy korróziógátló- és az öntvényformakenő készítményeket is), és textil, bőr, szőrme vagy más anyagok olajos vagy zsíros kikészítéséhez használt készítmények, de fő alkotóként 70|tömegszázaléknál kevesebb kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal
3811
ex. 3811 11 10
ex. 3811 11 90
ex. 3811 19
ex. 3811 90
Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodásgátlók, viszkozitást javítók, korróziógátló készítmények és más elkészített adalékanyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót) vagy más, azonos céllal ásványolajként használt folyadékokhoz
3814
Máshol nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; elkészített lakk- vagy festékeltávolítók
3824
ex. 3824 90 99
Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; máshol nem említett vegyipari vagy rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is)
4401
Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács vagy hasonló részek; fűrészpor, és fahulladék és -maradék, hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve is
4403
Gömbfa, kérgezetten vagy háncsoltan vagy durván szögletesre alakítva is
6101
Férfi- vagy fiúfelsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból, a 6103|vtsz. alá tartozó áruk kivételével
6102
Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból, a 6104|vtsz. alá tartozó áruk kivételével
6103
Férfi- vagy fiúöltöny, -ruhaegyüttes, -zakó, -blézer, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével) kötött vagy hurkolt anyagból
6104
Női vagy leánykakosztüm, -ruhaegyüttes, -ujjas, -blézer, -ruha, -szoknya, -nadrágszoknya, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével) kötött vagy hurkolt anyagból
6105
Férfi- vagy fiúing kötött vagy hurkolt anyagból
6106
Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz kötött vagy hurkolt anyagból
6107
Férfi- vagy fiúalsónadrág, -rövidnadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból
6108
Női vagy leánykakombiné, -alsószoknya, -rövidnadrág, -alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áruk kötött vagy hurkolt anyagból
6109
T-ing, atléta és más alsó trikóing kötött vagy hurkolt anyagból
6110
Ujjas mellény, pulóver, kardigán, mellény és hasonló áru kötött vagy hurkolt anyagból
TERVEZET
6111
Csecsemőruha és tartozékai kötött vagy hurkolt anyagból
6112
Tréningruha, síöltöny és fürdőruha kötött vagy hurkolt anyagból
6113
Az 5903, 5906|vagy az 5907|vtsz. alá tartozó kötött vagy hurkolt anyagból készült ruha
6114
Más ruha kötött vagy hurkolt anyagból
6115
Harisnyanadrág, harisnya, zokni és más harisnyaáru, beleértve a kalibrált kompressziós harisnyaárut (pl. a visszeres lábra való harisnyát) és a talp nélküli harisnyát, kötött vagy hurkolt anyagból
6116
Kötött vagy hurkolt kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is
6117
Más konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok kötött vagy hurkolt anyagból; ruhák, ruházati kellékek és tartozékok kötött vagy hurkolt részei
6201
Férfi- vagy fiú felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk, a 6203|vtsz. alá tartozók kivételével
6202
Női vagy leányka-felsőkabát, -autóskabát, -pelerin, -köpeny, -anorák (beleértve a sízubbonyt is), -viharkabát, -széldzseki és hasonló áruk, a 6204|vtsz. alá tartozók kivételével
6203
Férfi- vagy fiúöltöny, -ruhaegyüttes, -zakó, -blézer, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével)
6204
Női vagy leánykakosztüm, -ruhaegyüttes, -ujjas, -blézer, -ruha, -szoknya, -nadrágszoknya, -hosszúnadrág, vállpántos és melles munkanadrág (overall), -bricsesznadrág és -sortnadrág (a fürdőruha kivételével)
6205
Férfi- vagy fiúing
6206
Női vagy leánykablúz, -ing és -ingblúz
6207
Férfi- vagy fiúatléta és más -alsóing, -alsónadrág, -rövidnadrág, -hálóing, -pizsama, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru
6208
Női vagy leányka-atlétaing és más -alsóing, -kombiné, -alsószoknya, -rövidnadrág, -alsónadrág, -hálóing, -pizsama, -hálóköntös, -fürdőköpeny, -háziköntös és hasonló áru
6209
Csecsemőruha és tartozékai
6210
Az 5602, 5603, 5903, 5906|vagy az 5907|vtsz. alá tartozó szövetekből készült ruha
6211
Tréningruha, síöltöny és fürdőruha; más ruha
6212
Melltartó, csípőszorító, fűző, nadrágtartó, harisnyatartó, zoknitartó és hasonló áru és ezek részei, kötött vagy hurkolt anyagból is
6213
Zsebkendő
6214
Kendő, sál, nyaksál, mantilla, fátyol és hasonló
6215
Nyakkendő, csokornyakkendő és kravátli
6216
Kesztyű, ujjatlan és egyujjas kesztyű is
6217
Más konfekcionált ruházati kellékek és tartozékok; ruhák vagy ruházati kellékek és tartozékok részei, a 6212|vtsz. alá tartozók kivételével
6309
Használt ruha és más használt áru
6401
Vízhatlan lábbeli gumi- vagy műanyag külső talppal és felsőrésszel, ha a felsőrész a talphoz sem tűzéssel, szegecseléssel, szögeléssel, csavarozással vagy hasonló eljárással nincs hozzáerősítve vagy összeállítva
6402
Más lábbeli gumi- vagy műanyag külső talppal és felsőrésszel
6403
Lábbeli gumi-, műanyag, bőr- vagy mesterséges bőr külső talppal és bőr felsőrésszel
TERVEZET
6404
Lábbeli gumi-, műanyag, bőr- vagy mesterséges bőr külső talppal és textilanyag felsőrésszel
6405
Más lábbeli
6406
Lábbelirész (beleértve a felsőrészt is, a belső talphoz erősítve is); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló áru; lábszárvédő, bokavédő és hasonló áru és ezek részei
INDOKOLÁS
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
Jelen tervezet rendelkezik az EKAER működésével összefüggésben a kockázatos termékek körének meghatározásáról.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
1. §-hoz
A rendelkezés alapján kockázatos terméknek minősül a kockázatos élelmiszer, illetve az egyéb kockázatos termék.
2. §-hoz
Rögzítésre kerül, hogy a VTSZ szám bejelentésekor a Kombinált Nómenklatúra bejelentéskor hatályos besorolási rendjét kell az irányadónak tekinteni.
3. §-hoz
A rendelkezés kimondja, hogy a rendelet kihirdetést követő napon lép hatályba.
MELLÉKLET
1. melléklethez
A felsorolás tartalmazza a kockázatosnak minősülő élelmiszerek megnevezését és a hozzájuk tartozó vámtarifa számot.
2. melléklethez
A felsorolás tartalmazza az egyéb kockázatosnak minősülő termékek megnevezését és a hozzájuk tartozó vámtarifa számot.

2014. 12. 10.

Hír archívum

2017. 02. 28. Korlátolt felelősségű társaságok tőkeemelési kötelezettsége
2017. 01. 17. 4/2017. (I. 12.) Korm. rendelet
2017. 01. 12. Tájékoztató az online pénztárgép használatára kötelezett adóalanyi kör bővüléséről és az ezzel kapcs
2017. 01. 12. A 2017-ben választható cafeteriaelemek
2017. 01. 09. A családi kedvezmény 2017-es adóévre vonatkozó változásai
2017. 01. 09. A szociális hozzájárulási adó mértéke
2016. 12. 07. Tájékoztató az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 2017. január 1-jétől bekövetkező
2016. 12. 07. Tájékoztató az egyes baromfitermékek értékesítése esetén alkalmazandó 5%-os adómértékről
2016. 12. 07. A termékbeszerző, szolgáltatás igénybevevő adószámának feltüntetése az áthárított adót tartalmazó sz
2016. 12. 07. Milyen feltételek mellett alkalmazható az étkeztetési (vendéglátó) szolgáltatások nyújtása során a 1
2016. 11. 23. Az eredetileg 2016. szeptember 30-ára meghirdetett kötelezetti kör bővülése 2017. január 1-jére toló
2016. 11. 10. Tájékoztató az online pénztárgép használatára kötelezett adóalanyi kör bővüléséről és az ezzel kapcs
2016. 09. 06. Nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel eleget tenni kötelezettek köre 2016 szeptembe
2016. 08. 23. Kötelező munkavédelmi képviselőválasztás legalább 20 fő....
2016. 07. 14. Kalkulátor segíti a cégek spórolását
2016. 06. 13. Dolgos vakáció diákoknak
2016. 02. 24. a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről.....
2016. 01. 31. Gyermekek után járó pótszabadság igénylése
2016. 01. 09. Nyilatkozat telefonszolgáltatás......
2016. 01. 08. Minimálbérek és garantált bérminimumok
2016. 01. 02. Adóelőleg-nyilatkozatok 2016.
2016. 01. 02. Belépő dolgozó adatlapja
2015. 12. 30. 2016. évi minimálbér
2015. 12. 28. A behajtási költségátalány polgári jogi és adójogi (illetve számviteli) megítélése
2015. 12. 06. Közvetített szolgáltatás, alvállalkozói teljesítmények...
2015. 11. 30. Szakképesítés ipari, kereskedelmi állásoknál
2015. 11. 30. 2016.évi adótörvény változások
2015. 11. 30. Időszakonkénti elszámolás 2016.évtől
2015. 11. 07. 3010/2015. útmutató az áthárított általános forgalmi adóra vonatkozó levonási jog érvényesítéséről é
2015. 07. 29. Változik a biztosítottak bejelentése
2015. 03. 18. Aki pénztárgéphasználatra kötelezett, de..................
2015. 03. 17. NYILATKOZAT A 2012.07.01-től hatályos, az általános forgalmi adóról szóló 2007.évi CXXVII.törvény 1
2015. 03. 17. Adóelőleg-nyilatkozat a 2015. évben az adóelőleg meghatározása során figyelembe vehető költségekről
2015. 03. 15. Jövő január elsejétől csak olyan számlázó programot lehet majd használni.......
2015. 03. 15. Munkáltató utazási költségtérítési lehetőségei
2015. 02. 17. Számlázó programokkal szembeni követelmények változása 2016. január 1-jétől
2015. 02. 05. Mire érdemes figyelni az online pénztárgép és a NAV közötti adatkapcsolat folyamatos biztosítása érd
2015. 02. 02. A családi kedvezmény 2015-ös adóévre vonatkozó változásai
2015. 02. 02. SZJA bevallási csomagok, fontos határidők
2015. 01. 24. Biztosítékadási kötelezettség alóli mentesülés az EKAER-ben KOMA bejelentkezéssel
2015. 01. 19. Pénztárgépek: jön a felülvizsgálat határideje
2015. 01. 16. A családi kedvezmény 2015-ös adóévre vonatkozó változásai
2015. 01. 15. Tájékoztató a biztosítási kötelezettséget érintő változásokrül, a 2015. évi járulékalapot képező jöv
2015. 01. 12. Minimálbér, garantált bérminimum 2015
2015. 01. 12. NAV útmutató az általános forgalmi adó bevallás általános szabályairól,........
2015. 01. 10. Az SZJA bevallások letöltése - egyszerűen NAV honlapról
2015. 01. 09. Adóelőleg-nyilatkozatok 2015.
2015. 01. 09. Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezmények változásáról
2015. 01. 08. Ha jön a munkaügyi ellenőr (origo.hu)
2015. 01. 05. Igazolás az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevételről
2015. 01. 02. 1. melléklet a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelethez
2015. 01. 02. 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolg
2014. 12. 30. A lakóingatlan értékesítésére választott áfa-fizetési kötelezettség alóli kilépés kivételes lehetősé
2014. 12. 30. 2015. január 1-jétől fordítottan adózik a munkaerő kölcsönzése, kirendelése, személyzet rendelkezésr
2014. 12. 30. Tájékoztató a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény 2015. évtől hatályos módosításairól
2014. 12. 30. Nyilatkozat a 2014. évi személyi jövedelemadó........
2014. 12. 18. Egymilliójába is kerülhet, ha hibázik a pénztárgéppel
2014. 12. 18. A kormány kezd rájönni, hogy lehetetlent kér a cégektől
2014. 12. 10. TERVEZET EKAER NGM rendelete
2014. 12. 10. TERVEZET EKAER NGM rendelet melléklete a kockázatos termékek meghatározásáról
2014. 12. 08. Figyelem! 2015. január 1-jétől változik a pénztárgép használatra kötelezett adóalany számlakibocsátá
2014. 12. 04. 2015.évi adótörvény változások
2014. 08. 11. Véghatáridő az online pénztárgépek bevezetésére
2014. 07. 11. Számítógéppel és pénztárgéppel előállított nyugta elhatárolása
2014. 07. 03. 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet pénztárgéppel kiállított nyugtára vonatkozó rendelkezésének értelmez
2014. 06. 10. A diákmunka adózási szabályai
2014. 05. 17. Tájékoztató a visszaváltható, más utalványra beváltható utalványok adókötelezettségéről
2014. 03. 28. A területi kamarák honlapja, címe, bankszámlaszáma és telefonszáma
2014. 03. 15. Tájékoztató az egészségügyi hozzájárulás felső határának megállapításáról a családi járulékkedvezmén
2014. 03. 15. Tájékoztató az Erzsébet utalványok juttatásáról
2014. 01. 30. Nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel eleget tenni kötelezettek köre
2014. 01. 08. Tájékoztató az online pénztárgép beszerzéséhez kapcsolódó támogatás igénybe vételére vonatkozó határ
2014. 01. 08. Adóelőleg-nyilatkozatok a 2014. évre
2014. 01. 07. Minimálbér és garantált bérminimum 2014. évben
2014. 01. 04. NAV adózási számlaszámok és adónemek érvényes jegyzéke
2013. 12. 16. Tájékoztató az online pénztárgépekre való átállásról
2013. 12. 15. 2014. évi adótörvény változások

Hírek

2017. 02. 28.
Korlátolt felelősségű társaságok tőkeemelési kötelezettsége
Tovább »
2017. 01. 17.
4/2017. (I. 12.) Korm. rendelet
Tovább »
2017. 01. 12.
A 2017-ben választható cafeteriaelemek
Tovább »
2017. 01. 12.
Tájékoztató az online pénztárgép használatára kötelezett adóalanyi kör bővüléséről és az ezzel kapcs
Tovább »
2017. 01. 09.
A szociális hozzájárulási adó mértéke
Tovább »
További hírek »

Linkek